Gyulicska Néni Beküldte:Vendég szex történet


Gyulicska Néni

Beküldte:Vendég

Gyulicska Néni

Beküldte:Vendég




Gyulicska Néni hirtelen megrántotta a tehén csöcsit, majd hátranézett a budi felé, ahonnan a hang jött. Ettől Riska úgy begerjedt, hogy az öregasszonyt fejőszékkel együtt egyetlen jól irányzott rúgással élete párja mellé, a szarba repítette. Most már ketten sipákoltak.
– Hé, valaki, segítsenek, szarban vagyunk…
Szerencséjükre éppen Maci kerekezett arra drótszamarán, s meghallva a segélykiáltást, megállt a tanya bejáratánál és bekiáltott.
– Hé, maguk, mintha valaki kiáltott vóna?
– Jaj, Macikám, az isten kűdte magát: szarban vagyunk, mindketten… húzzon mán’ ki bennünket, ha tud! – Maci odarohant a budihoz és elszörnyedve látta a szartengerben kétségbeesetten kapálódzó öregeket.
– Hát magukkal mi van, he? – kérdezte döbbenten.
– Mi lenne, beleestünk a szarba, nyakig benne vagyunk!

– Na, ne ríjanak kendek. Fő a nyugalom, rögtön hívom a szippantós autót, leszívatjuk magukról a szart, aztán kinn is lesznek kendek! – vigasztalta őket Maci és azonnal hívta a szippantóst. Az jött is kisvártatva. Beállt az udvarra, letekerte a szippantó csövet, bebrüggyentette az autó szivattyúját és máris elkezdte leszívni a szart az öregekről. Ahogy fogyott a fekália, úgy tisztult a helyzet. Maci lenyújtotta nekik a lajtorját, amin kimásztak, kifizették a szippantás árát és ment is a dolgára a szippantós. Hanem az a kíváncsiság! Macink lemászva a pöcegödör aljára, igen érdekes felfedezésre tett szert: egy lezárt ajtót talált jó négyméteres mélységben a budi falában. Kutató ösztöne nem hagyta nyugodni és elkezdte az ajtót vallatni, de az nem engedett az istennek sem.

— Na, ezzel én nem kínlódok, elhívom Lófej komámat, a kazánkovácsot, majd az kinyitja nekem! – morfondírozott magában, és elindult az Egyujjasba. Tudta, hol találja meg cimboráját. Másnap aztán szerszámokkal felszerelkezve megérkeztek a tett színhelyére, és akcióba léptek. Lófej sec-perc kinyitotta a rozsdás vasajtót, és bőséges reggelizés után távozott. Maci pedig a vasajtó mögé nézett. A sarkig tárt rozsdás vasajtó mögött sötét folyosó tátongott. A meredek lépcsőfokokon lebotorkálva egy hatalmas kváderkő állta el az útját. Bárhogy kongatta, kopogtatta, mozgatta a kő nem mozdult. Végső kétségbeesésében elővette hatalmas ingakoloncát és lábai között meglóbálva felvette a kapcsolatot a Mindenható Atyával.
– Te vagy az Mindenható Atyám? – kérdezte félve.
– Igen, én vagyok, mi a kérés?
– Atyám, segítsd eltávolítani ezt az akadályt az utamból. Végére szeretnék járni valaminek.
– Biztos vagy benne, hogy rád tartozik, ami mögötte van? – kérdezte az Úr.
– Döntsél szándékod szerint Atyám – adta meg magát Maci, legyőzve olthatatlan kíváncsiságát és átengedte a kezdeményezést az Úrnak. Az Úr pedig, így oktatta.

– Rájöhettél volna, hogy nem véletlen pottyantottam bele az öregeket nyakig a szarba. Így hívtam fel a figyelmedet, hogy van ott lenn számodra VALAMI. Megadom a kódot, amit a kőtömb bal alsó sarkában lévő szám-jelzárba beforgatva kinyílik előtted az ajtó. – mondta az Úr és megadta a kódot. Maci beütögette a kódot és az irdatlan kőtömb kifordult a sarkából. A hatalmas színarannyal borított falú teremből szemébe világító vakító fénysugártól kissé visszahőkölve egy pillanatra megállt majd kettőt-hármat előrelépve felfedezte a terem közepén elhelyezkedő márványtömbön nyugvó aranylemezekkel borított frigyládát.

A frigyláda tetején két aranykerub guggolva nézett egymással farkasszemet, és az oldalról lelógó négy aranykarikában egy-egy ébenfekete uránrúd volt elhelyezve. A guggoló kerubok között egy fluoreszkáló körbeforgó alabástrom gömb volt felfüggesztve. Még meghökkeni sem volt nagyon ideje, mert az alabástrom gömbből megszólalt Úr hangja. A hang betöltötte az egész hatalmas termet.
– Íme, itt áll előtted a titkok titka, amiért évezredek óta epekedik és verseng az egész világ. Atlantisz fénye, a zsidók által frigyládának nevezett atomreaktor. Azonban van még számodra és néped számára valami: a frigyládában nyugszik Attila hun király és feltámasztásra vár. Ha jobban körülnézel, körben tizenkét hadvezére van lovaikkal élve eltemetve, hogy őrizzék a sírban is nyugalmát. Ők is feltámasztásra várnak. Aztán innen háromszáz méterre a kunhalom alatt Attila háromszázezer fős lovas-hadserege van lovaikkal élve eltemetve, ők is feltámadásukra várnak, hogy szolgálhassák urukat és népüket. A te feladatod lesz őket életre hívni, és hazád, s néped szolgálatába állítani.
– De uram, ez a feladat óriási, és én képtelen vagyok… – hebegte Maci, de Úr leintette.
– Sok mindent megoldottunk mi már együtt, ez is menni fog. Csak lassan, szépen sorjában mindent úgy csinálj, ahogy mondom. Meglásd, a jutalom nem marad el – szólott az Úr és máris el kezdte Macit instrukciókkal ellátni.

— Első lépésként újra behegesztettem a budiban lévő vészkijáratot.
– Jesszusom, hogy jutok ki innen uram? – sápítozott Maci, de az Úr erre is megadta a választ.
– A szemközti fal közepén van egy napot formáló relief. Azt kell háromszor balra, hétszer jobbra tekerned és kinyílik előtted a kijárathoz vezető lépcsősort rejtő ajtó. Ezen a lépcsősoron tudol közlekedni. A lépcsők a tyúkólba vezetnek a dimenziókapu mögé. Ha le akarsz jönni, ugyanúgy jársz el, mint az előbb csak most fordított sorrendben.. Amint kiérsz szépen sorjában meg fogod kapni az instrukciómat. Ha nem hibázol, akkor óriási hasznot fogsz hajtani az emberiségnek.

Ezennel kinevezlek bolygóenergia-mágusnak. Minden tudást és tehetséget a hipocampuszodba égetek, mint egy chipkártyát. Élj, de ne élj vissza a hatalommal, amit tálcán nyújtok át neked. – Szólott az Úr és elhallgatott az égi hangszóró. Maci még mindig káprázó szemekkel és citerázó lábakkal elkezdte körbejárni a termet. Egyenként rátalált a tizenkét lovon ülő, szoborrá merevedett hun harcosra. Aztán a frigyládához lépet és a fedelét megbillentve benézett a belsejébe. Szemei kiguvadtak a látványtól: ott feküdt a frigyládában a nagyságos Attila hun fejedelem és király, Isten ostora, mintha csak délutáni sziesztáját töltené éppen. Színarany kereveten, feje alatt bíbor párna, testén fekete bársony tunika, lábain szattyánbőr csizmák. Oldalán az Isten-kardja. Szédelegve hagyta el Maci a termet, és kimászva a tyúklétraszerű lépcsőzeten máris a tyúkólban találta magát.

Miután megnyugtatta az öregeket, a lelkükre kötötte, hogy senkinek egy szót sem arról, ami történt, mert még világ csúfjára a szájára venné őket a tanulatlan népség. Jobb inkább a hallgatás mély, sötét fátylába burkolózni. Miután így megértették egymást Gyulicska Néni néni nekiállt a tehénnek, Toci bácsi beült a budira Népszabadságot olvasni, Maci pedig hazakerekezett asszonykájához, aki jó sűrű bablevessel várta. A bőséges vacsora után megitta csigerét, lófingatóját, majd, mint aki jól végezte dolgát, szép komótosan nekiállt megkecselni asszonyát. Miután végzett vele, lefordult róla, és vad horkolásba kezdett. Álmában 424-es gőzmozdonynak képzelte magát és sípolt egy kicsit…

2.

A város Polgármesteri Hivatalában reggel óta állt a bál a Közgyűlés heti ülésszakán. Az ellenzék önmagából kifordulva rántotta le a lepleket egymásután a szoci városvezetés machinációiról. A szoci polgármestert a szívinfarktus kerülgette a vita közepette. A fő téma a város gyalázatosan mélyre süllyedt, deficites költségvetésének újabb lefaragási kísérlete váltotta ki.
– A következő napirendi pont a távfűtés 25%-kal való emelésének megszavazása. A rendkívüli gázáremelések odáig fajultak, hogy amióta áttértünk a gázmotoros erőműre, azóta egyre emelkedik a távfűtés ára, s nem látom az alagút végét. – jegyezte meg szarkasztikusan a polgármester, homlokára tolva olvasószemüvegét és savószín szemeivel a közgyűlési tagok arcát kutatta. Lett is felbolydulás.
– Uraim, gondolják meg – lamentált az ellenzék vezére, Szűcs Lajos – így is 350 lakásban lekapcsolta a Távhő Művek a fűtést nemfizetés miatt! 160 lakás, árverezés előtt áll, hatszáz embert kell kilakoltatnunk közműfizetés elmaradása miatt. Kompenzálni kellene – nézett farkasszemet a jegyzővel. A jegyző szája rángatózni kezdett, amikor viszontválaszra emelkedett.

— Uraim, ahol nincs, ott ne keress! Felhívom a mélyen tisztelt ellenzék figyelmét, hogy a Hivatal üres zsebébe ne kotorásszon, mert ott egy rakás, fizetési meghagyáson kívül mást nem talál, a város nyakig el van adósodva.
– Zárjanak be újabb iskolákat, vonják össze a bölcsődéket, óvodákat! – adták a partvonalról az okos tanácsokat. A jegyző rezignáltan legyintett.
– Most zártunk be két újabb iskolát, hat bölcsődét… a lakosság hőbörög, a fejünket követeli.
– Nem kellett volna annyit lopni! – vágott közbe Keszegi, az előző ciklus polgármestere, most ellenzéki képviselő. A polgármester leintette.
– Te beszélsz Jenő, nem a te céged jutott szaré-hugyé két kiürített iskolához, aztán busás felárral túladtatok rajta!
– Ne személyeskedjenek az urak! – vetette közbe az alpolgármester, aki a bezárt intézmények őrző-védő kft-éjének a tulajdonosa. – Nem győzzük már az őrzést: öt iskola, négy óvoda, a Művház, Könyvtár, rendelőintézet…

— Mi sem győzzük a védelmi-pénzt fizetni – szállt vele szembe szavaival egy Polgári-körös képviselő – Maholnap többe kerül a leves, mint a hús! Lassan annyit fizetünk ki az üres épületek őrzéséért, mint hajdan a fenntartásukra…
– Nincs igaza, mert megtakarítottunk ötszáz munkahelyet, ennyinek nem kell bért fizetnünk… – szólt bele a vitába az aljegyző.
– És hatezerre növeltük a munkanélküliek számát… ami maradt a vámon elveszítjük a réven, ki kell fizetnünk munkanélküli támogatásként, végkielégítésként… – Odakinn vészjóslóan zajongott a tömeg.. Hatalmas transzparenseket emeltek a magasba: „Munkát, kenyeret, a polgármesternek kötelet”, „Lakhatási biztonságot”, „Töröljék el a fizető parkolást”, „Szüntessék meg a kommunális adót” stb. stb.…. Máglyát raktak a volt Lenin-szobor talapzatán, és a zászlórúdra fellógatták a polgármester szalmabábúját, majd alágyújtottak… harsogva követelték a testület, élén a polgármesterrel azonnali megjelenését a felséges nép színe előtt. A mínusz tíz fokos hideg ellenére felforrósodott a levegő. Lincshangulat uralkodott odakinn. Benn folyt a csepűrágás.
— Uraim, a várost elönti a szemét, a szenny, mocsok. Mindenütt hajléktalanok heverésznek hullámpapír almokon, a falakat ellepik a falfirkák. Már nem csak éjjel, nappal is rabolnak a nyílt utcán, öregasszonyok kezéből tépik ki pénzes táskájukat, leteperték, megerőszakolták a minap a pénzes-postást, s elvették a kézbesítendő nyugdíjakat tőle… – sorolta az ellenzék vezérszónoka a rendőrparancsnoknak címezve a kérdésözönt. Pálinkás padlizsán-lila arcát felfújva, hangtalanul tátogott, mint a sült hal, majd kinyögte.
– A hatóság tehetetlen, a leépítések miatt elküldtük a járőrök felét, járőr-kocsik leállítva, benzinre nincs pénz. Szabad a rablás uraim! – hörögte, és színpadiasan széttárta karjait. A polgármester a pénzügyi irodavezetőre nézett kérdően.
– Posvány úr, hogy áll a büdzsé?
– Hát, az áll… azaz, sehogy se áll: üres a kassza. Négymilliárd forint a város sara, a hitelező bankunk befagyasztotta a folyószámlánkat. Már az e havi fizetéseket se tudjuk lehívni a hivatalnokaink részére.
– Uraim, ez a csőd – kiáltotta hevesen Kottafejű, számviteli vezető.
– Meg kellene vizsgálni, mit tudnánk még leépíteni! – hozakodott elő az egyik alpolgármester, de a titkárságvezető leintette.
– Ide figyelj Fecseghy! A közalkalmazottakat részben elküldtük, a másik fele felmondás alatt van, aki még megmaradt azt kénytelenek leszünk fagyszabadságra küldeni.
– Azért nézzük meg, lehet-e még karcsúsítani! – okvetetlenkedett a Polgármester.
– Polgármester Úr, a hivatalokban csak a fő- és alosztályvezetők maradtak, mindenkit elküldtünk a közalkalmazottak közül, csak a Munkaügyi Hivatal által fizetett, kölcsönkapott vak portás és az egy szem kacskakezű takarítónő maradt: ő a kézbesítő, a kávéfőző, a WC-s néni egyszemélyben. Nem tudunk tovább csökkenteni… – rítta el magát a Titkárságvezető, Mancika.

Közben kintről egyre hangosabb morajlás hallatszott, a tömeg egyre nőtt, a máglya lobogott a polgármester szalmacsutka bábuja alatt. Az alpolgármester kinyitotta résnyire az ablakot és kikémlelt. A tömegnek sem kellett több, megragadták és kiráncigálták, már cipelték is a máglyára. Rúgkapálva visított, mint a újévi malac.
– Emberek, ne tegyék ezt, mindent megígérek: most folynak a tárgyalások, szerzünk pénzt, már útban a Nemzeti bankból a pénzszállító autó, lesz munka, mindenki jelentkezzen a Köztisztasági Hivatalnál. A kirúgott köztisztviselők, pedagógusok, óvónők kapnak elsőre egy-egy hólapátot… lesz munka, lesz pénz!
– Nincs is hó, te állat! – üvöltötte a felheccelt tömeg, és alágyújtottak. A lángok már a valagát perzselték, amikor hírnök jő, és bebocsátást kér az épületbe. A félkezű, vak portás átveszi a névjegykártyát, és lóhalálában viszi a közgyűlési terembe.

3.

Macink éppen délutáni sziesztáját töltve, félálomban heverészik gödrös díványán, amikor megszólal a rézcsillár. Úr jelentkezik. Maci felugrik, magára kapja a vasutas-köpenyt, a vízhatlan csuklyát, és ingakoloncát meglóbálva, a csillár alá állva, máris jelentkezik.
– Te vagy az Mindenható Atyám?
– Igen, én vagyok!
– Mi a parancs?
– Az a feladat, hogy meg kell mentened a várost!
– De uram, miért pont én?
– Mert erre az embert-próbáló feladatra te vagy a legalkalmasabb…
– Mi a teendőm?
– Lekerekezel a Mucsi tanyára, bemégy a tyúkólba, s a rejtekajtón leballagsz az aranyterembe. Oda lesz készítve két vulkánfíber bőrönd. Egyenként 3-3 milliárd forint lesz belepakolva készpénzben. Megfogod a bőröndöket és meg sem állsz a Városházáig. Felmégy a Közgyűlési terembe, és átadod a Polgármesternek a bőröndöket.

— Nem kell mondanom semmit?
– De igen. Átadod nekik a névjegykártyádat, amin ez áll: Lord Tonyo off Csiger de genere Mucsa. És a következőket mondod. Elhoztam a vételárat. Megveszem a várostól a volt ruszki laktanyát a tizenkét kaszárnya-épülettel, hangárokkal, műhelyekkel, a parancsnoki épülettel, kazánházzal, konyhával, műhelyépületekkel együtt. A többit menetközben megkapod. Így cselekedjél – szólott az Úr és megszakadt az összeköttetés. Maci magára kanyarította vasutas vattakabátját, usánkáját, halinacsizmáját, és drótszamarára pattanva lekerekezett a Mucsi tanyára.
A tanácsteremben állt a bál. Egy zabszemet sem lehetett volna a képviselők segglyukába rakni. Mindenki lapult várva, hogy a tömeg betörve a kapukat, beront, és máglyára kerülnek, mint a jegyző.
– Uraim, van még egyáltalán valami, amit pénzzé tehetnénk? – kérdezte a Polgármester riadtan, remegő torkával, apró savószín disznó szemeivel hunyorogva.
– Te is tudod dokikám, hogy már mindent elprivatizáltunk egymás közt. A három templomot tudnánk még felkínálni eladásra és a Városházát.
– Ez katasztrofális, itt a vég – hörögte a Polgármester kifordult szemekkel a Pénzügyi Iroda vezetőjéhez fordulva. Az csak makogni tudott a meghatottságtól.
– Főpolgármester Úr! Drága dokikám, a legjobb, ha lehúzzuk magunkat a WC-n – suttogta a fülbe.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és a vak kacskakezű portás névjegykártyát szorongatva a másik ép kezében az elnöki asztalhoz lépett.
– Na, mi van Pemete, lássuk, mit hozott! – szólt rá bávatagon a segédjegyző és elvette tőle a névjegykártyát. Elhűlve olvasta: „Lord Tonyo off Csiger de genere Mucsa szakértő specialista, tét-idő szenzonátor, Holdfénykapitány, vírusvadász, jövőkutató és probléma-megoldó időmágus…”
Egy pillanatra mindenkiben megállt az ütő. Hirtelenjében felfüggesztették az acsarkodást, egymás vádolását és bénultan emésztették a hallottakat. A Polgármester tért először magához.
– Mire vár Imre bácsi! Vezesse be az urat!
– Már itt is vagyok Uraim! – óvakodott be Maci, kezében cipelve a két hatalmas bőröndöt és az asztalra tette őket a Polgármester orra elé.
– Uraim, ebben a két bőröndben hatmilliárd forint van. Megveszem a várostól a tizenöt éve eladhatatlan, pusztuló laktanya-komplexumot, a hozzá tartozó háromszáz hektár földdel együtt az alapítványom számára. Kérem elkészíteni az okmányokat, hívassák ide a Földhivatal vezetőjét, és menten jegyezzék be az ingatlant az Elízium Alapítvány nevére. A többit bízzák rám!

Azonnal hívatták a Földhivatal vezetőjét, kiadták neki a parancsot az átírásra, és amíg az okmány elkészültére várakoztak, feszült figyelemmel tapadtak szemeikkel a megmentőre. Várták, mit mond az ügy kapcsán. Maci kezében tartva usánkáját, kigombolva pufajkáját, a pulpitusra lépett, és imígyen szólt a honatyákhoz.
– Uraim, tudomást szerezvén a város nyomorúságáról, a következő ajánlattal jövök Önökhöz alapítványom nevében. Válasszanak ki 600 lakásnak tulajdonost. A tulajdonosok a hajléktalanok, a kilakoltatás alatt lévő családokból kerüljenek ki.

A hadra-fogható férfiakkal és nőkkel mesteremberek vezetésével kicsinosítjuk a volt ruszki laktanya kaszárnya-épületeit. Háromszobás lakásokat alakítunk ki összkomforttal. Megépítünk egy közösségi házat, iskola, könyvtár, kultúrház, Internet-helységgel együtt. Építünk egy közkonyhát. Saját fűtést, villamosenergia-ellátást biztosítunk. Amikor elkészülünk, beköltözhetnek a családok – mondta, és hatásszünetet tartott.
A hallgatóság megdöbbenve emésztette a rájuk szakadó égi adományt, de jó magyar szokás szerint máris elindult a kételkedés.
– És, mi lesz a sorsuk a továbbiakban? Ki ad nekik munkát? Ha nem fognak dolgozni, újra lezüllenek, felégetik a parkettát, lopnak, rabolnak…
– Biztosíthatom önöket, erre nem lesz szükség. Az alapítványhoz tartozó földeken bolgárkertészetet hozunk létre, és a hipermarketeknek fogunk beszállítani zöldségféléket. A hangárokat kézműves műhelyekké alakítjuk, ott is lehet dolgozni. Az értelmesebb és életerős férfiakból csendőrséget szervezünk, akikkel éjjel-nappal járőrözünk a városban. Kiírtjuk az írmagját is a tolvajoknak, rablóknak, falfirkászoknak. Egy év múlva Európa fővárosa leszünk: benevezünk a versenybe, és garantálom, megnyerjük az Európa Kulturális Fővárosa címet.

Egy pillanatra néma csend követte a bejelentést, majd hatalmas ovációban tört ki a közgyűlés, és egyenként kézcsókra járultak megmentőjük elé. Közben megérkezett az okirat, Maci aláírta, a közjegyző hitelesítette, majd kinyitva az ablakot, a jegyző felolvasta a jó hírt az alpolgármester lincselésével foglalkozó tömegnek. A bejelentést frenetikus éljenzés fogadta. A jegyzőt kikapták az ablakból, a polgármestert lecincálták a seggit nyaldosó máglyáról és a levegőbe dobálták őket. A kultúros elérkezettnek látván a pillanatot, bekapcsolta az orkán hangszórókat és máris felharsant a vad, mámorító zene. Előkerültek a kocsmárosok, lacipecsenyések, sült a frissen vágott ökör, folyt a lófingató, a csiger, a csapra vert ser, és a nép összekapaszkodva járta a guggolóst, a tápéi darudöbögőst és a csa-csa-csát…

A Polgármesteri Hivatalt kivilágították, és rögtönzött tűzijátékot rendeztek. Hogy a tűzoltók se maradjanak ki a buliból, az egyik rakétával felgyújtották a közeli tyúkfarmot… úgy repkedtek az égő csirkék, mint megannyi világító szentjánosbogárka.. Maci pedig hóna alá csapva az okmányokat, fejébe húzta usánkáját és hazatolta a biciklit panelkuckójába, hogy elfogyassza a hű neje által frissen főzött paprikáskrumplit. Miután éhét, szomját elverte nekiállt asszonykájának és jól megkecselte. Aztán lefordult róla és mély, kómaszerű álomba merülve beleharsogta a kék levegőégbe: „legjobb dolog a világon a felebaráti szeretet…”

4.

Hála a Mindenható Atyának Elizium szép fejlődésnek indult. Az összetoborzott hatszáz család nagy lelkesedéssel állt neki lakóhelyeik tatarozásának, kialakításának, csinosításának. Maci felügyelete alatt beüzemelték a frigyládát és rákapcsolták az áramot az elsőre felépített fűtőerőműre. November végére már fűtés volt minden lakásban Karácsonyra átadták a teljesen felújított lakásokat, iskolákat, Művelődési Házat, postát, stb. A beköltözést több TV és rádió-társaság is hírül adta. Óriási szenzációként hatott ez a karitatív cselekedet. Na, de az ünneplésből nem élünk meg. A főtéren felállított mindenki karácsonyfájának körül táncolásával csak elkezdődött egy szebb, új világ, de ezzel a külső környezet nem változott meg.Bár boldogság szigetként megvolt mindenkinek a lakhatása, komfortja, munkahelye, művelődési lehetősége, azért kétségtelen, hogy a város és a kistérség árgus szemekkel figyelte a történéseket. És ne felejtsük el Maci ígéretét: meg fogja tisztítani a várost.

Január elején el is kezdődött a munka. Felállították Elizium férfi és ifjú lakóiból a csend- és rend kommandót. Ezek járőr kocsival, kéz és lábbilinccsel nuncsakuval, sokkolóval járták a várost éjjel és nappal. Hamarosan vége szakadt a falfirkáknak. Akiket az esti homályban vagy az éj leple alatt falfirkáláson kaptak, azt bevágták a járőr-kocsiba, és másnap már táblával a nyakukban seperték az utca szemetét és festették újra a falfirkált falakat. Aztán szépen sorra kerültek a hangoskodók, éjjeli diszkó-patkány kukaborogatók, kertrongálók és zajongók. Őket is begyűjtötték és másnap már nyakukba akasztott, a bűnüket ismertető táblával, seperték az utcákat. Egy hónap alatt olyan tiszták lettek az utcák, hogy enni lehetett volna az aszfaltról, mint terített asztalról. A zseb és táskaszaggatók sem kerülték el sorsukat. A rabló, besurranó, markecoló népséget egyenesen a rendőrségi fogdába szállították és a rendőrök kezelésére, bízták őket. Azt hiszem, megemlegették a magyarok istenét, és úgy ríttak, mint a taknyos gyerekek, amikor sarokba állítják, vagy kukoricára térdepeltetik őket. Mire eljött a farsangok ideje a várost Maci kommandója megtisztította a söpredéktől.

Ekkor újabb szakaszába lépett az alapítvány élete. A Mindenható Atya kiadta a parancsot Macinak, hogy készítsenek elő elegendő művért Balambérral tizenhárom ember feltámasztására.
Már február elejére elkészült a friss vér. Maciék lemásztak az aranyterembe, és várták az Úr bejelentését.
– Halló, te vagy az Mindenható Atyám? – kérdezte Maci, mire az Úr így válaszolt.
– Én vagyok szerelmetes fiam, Holdfény kapitányom. A feladatod a következő. Balambérral karöltve először leemelitek a művelet idejére, áramtalanított frigyláda tetejét. Attila tetemébe bekötitek a művért. Miután felélesztettétek a trónusához, vezetitek, és sorra felélesztitek a tizenkét alvezért.

Így is történt minden, ahogy azt az Úr eltervezte. Maciék időre elkészültek a friss művérrel és egy ampát betöltöttek Attilába. A hun királynak ettől kipirosodott az orcája, nagyot nyújtózott, megropogtatta csontjait és hatalmas robajjal, süvöltve szállt ki testének porhüvelyéből a bennszorult levegő. Megindult a bélműködés. Felült, és rámeredve a két ügyködőre, elbődült: vért! Maci ijedtében felkapta a bekevert friss művérrel teli ampát és a kezébe adta. A nagy király egy-hajtásra kiitta az egy ampa művért, megtörölte két oldalt lecsüngő hatalmas bajszát és ismételten elbődült:
– Hé, szolgák, a lovamat!

Lett is nagy kapkodás. Töltötték a nagy fekete lóba a művért és hamarosan életet leheltek abba is. A király felpattant lovára, megtáncoltatta, és Isten kardjával a négy égtáj felé vágott Szikrázott a levegő a suhintás nyomán. Míg ő lovát táncoltatta, addig Maciék sorra feltámasztották mind a tizenkét alvezért. Amint így szépen együtt voltak a lecsukott frigyláda tetején az opálgömbből megszólalt Úr hangja.
– Attila fiam! Isten ostora! Új megbízatásom van a számodra és embereid számára. Készüljetek fel a feladatra.
– Mit kell csinálni uram? Irtsuk ki a keresztényeket? Romboljuk le Rómát, a fél világot? Szólj, és akcióba lépünk! – mennydörögte Attila, de az Úr mérsékletre intette.
– Az előtted álló Csiger Maci az én földi helytartóm. Általa kapod a parancsokat. Egy-egy feladat elvégzése után visszatértek ide a sírkamrátokba, s kómába esve várjátok az újabb parancsokat. Addig tart ez az állapot, amíg meg nem tisztítottátok isten országát a léhűtő, ország-rontó síberektől. Utána rászabadítalak benneteket a világra. Elsőbbre Magyarországon kell rendet csinálnotok, ez lesz a vizsgamunkátok! Megértettük egymást!
– Meg, meg! – mennydörögték a zord harcosok, és Maci előtt leborulva hótaposóját csókolgatva várták, hogy egyenként a fejükre téve talpát, szolgaságot fogadhassanak isten kurátorának.

Miután Maci megtartotta az eligazítást, egy csettintéssel újra kómába ejtette Attilát és hunjait, várva a következő akcióra.
Nem kellett soká várnia. Rohamosan fogyott Elizium pénztartaléka. A bővített újratermeléssel nem tudták ellátni az igényeket. Odáig rendben is volt a dolog, hogy frigyládára kapcsolterőművel ingyen energiaellátást és fűtést biztosítottak a kolóniának. Viszont a belterjesség, az önerőre való támaszkodás nem kecsegtetett semmi jóval. Mivel a közrend fenntartói köztisztasági szerepet is felvállaltak a várostól, az vitte a pénzt. Így újabb pénzforrás után kellett nézni. Macinak remek ötlete támadt, amit nyomban meg is beszélt az Úrral: megsarcolja a város gazdag embereit.

5.

A város patinás a Herélt Kakashoz címzett éttermében javában állt a farsangi bál. A város krémje, az elit, a hirtelen megtollasodott újgazdagok, kétesebbnél kétesebb egzisztenciák és sleppjük tartották évi, rendes összeröffenésüket. Ilyenkor álruhában, álarcot öltve jobbnál jobb jelmezekben kápráztatták el egymást. Folyt a móka és kacagás, amikor kinyílt a bálterem ajtaja és fekete lován aranyvértben, maga Attila lépkedett be az őt kísérő12 fekete vértet viselő lovas-bandérium élén. A mulatozókban a döbbenettől megállt az ütő. Először arra gondoltak, hogy a főrendező, Sumák úr kölcsönözte őket valamelyik színháztól., de amikor megsuhogtatták bikacsökeiket és Attila elbődítette magát, kezdtek berezelni a tisztes urak és hölgyek. A beállt néma csendben Maci lépett az emelvényre, kezében egy jegyzettömböt tartva.

— Hölgyeim és Uraim! Eljött a bál fénypontja, elérkezett az adakozás ideje. A város bajban van. Kimerültek a jótékonysági alapanyagi erői. Kérem, hogy minden potentát adakozzék Elizium javára jövedelme 10%-áig – szavalta és egyenként az asztalhoz szólította a kényszeradakozókat. Akik vonakodtak odajárulni, azokat bikacsökkel bírták jobb belátásra Attila hun martalócai. Kikerekedett szemekkel írták alá az előre, részükre kirótt sarcot, azaz felajánlást. Jobb a békesség – gondolták -, és senki sem ellenkezett. Miután megtörtént az adományozás, Maci további jó szórakozást, és egy csettintésére vele együtt a lovasok, úgy tűntek el, mint a kámfor. A fura farsangi mulatságnak híre ment. Az egész város a kísértetként gazdagokat zsaroló lovasokat emlegette.

— Feltámadt Attila! Rend lesz itt nemsokára, meglátjátok! – hirdette a jónép egymás között tekintetüket a városháza felé vetve. Mert úgy látszik hiába volt a múltkori hat milliárdos vérátömlesztés a város kasszájába, a pénz semmire se volt elég. Szőrén-szálán eltűnt és a büdzsé megint üresen tátongott. Már a szennyvíztisztító üzemeltetésére sem volt keret, és félő volt, hogy a várost elönti a fekália. A Köztisztasági Hivatal is sztrájkkal fenyeget, merthogy már a szemétszállító kukásautók benzinjére sem volt pénz. Összeült hát újra a válságstáb a Városháza nagy Tanácstermébe. A tanácsteremben forró a hangulat. A képviselők egymásra mutogatnak. Azon vitatkoznak, ki lopott többet a laktanyáért kapott pénzből.
– Uraim, most ne egymást szívassuk! Üres a büdzsé, nem tudjuk a várost üzemeltetni. Új pénzforrást kell keresni. Jegyző úr, mi a javaslata? – fordult a jegyzőhöz a polgármester.
– Két lehetőség van: a református vagy a katolikus templomot kell bérbe- esetleg eladnunk, hogy pénzhez jussunk…
– Azt nem lehet, jön a Húsvét, a nép meglincsel bennünket – vetette közbe a Miépes Tunyogi képviselő.
– Tunyogi úr ne aggódjék, marad még egy, hiszen most adtuk át az új templomot a belvárosban… Sok jó elfér kis helyen! – jegyezte meg Répa Mari, a szoci nőbizottság vezetője.

—Igaza van, adjuk ki az óvárosi templomot, úgyis mindenki ide szokott már az új templomba, nem kell az öregasszonyoknak buszozni… – vetették fel innen is onnan is.
– Egyetértünk, akkor szavazzuk meg az óvárosi templom eladását. Lenne egy vevő rá: Kaja Ibrahim venné meg és átalakítaná mecsetnek…
– De uraim, hun van itt ennyi muzulmán?
– Majd lesz! – intette le az okvetetlenkedőt az alpolgármester. – Beléptünk az EU-ba, kinyíltak a határok, meghirdetjük a mecsetet, aztán tódulnak a muzulmánok, hozzák a lét, kőtik a pénzt!
– Ez mind kevés uraim, hogyan lehetne még pénzt kisajtolni a lakosságból.
– Nekem van egy világmegváltó ötletem: vessük ki a kutyaszaradót – törte meg a beállt néma csendet Sipos Jenő szoci képviselő.
– Igaz, igaz – vetették közbe a képviselők.
– Tele van a város kutyaszarral, nem elég, hogy lassan elborít bennünket a szemét, még akkor a kutyaszart is el kell viselnie a lakosságnak. Majd iratunk a bértollnokunkkal egy dörgedelmes cikket a Helyi Mocsárban a kutyások ellen, összeugrasszuk a népet, és simán lenyelik a békát. A kutyások fülüket, farkukat behúzva fizetnek, mint a katonatiszt…
– Hány kutyatulajdonos van a városban jegyző úr? – fordult polgármester a jegyzőhöz.
– Tizenkétezerhatszáz ebet tartunk nyilván polgármester úr.
– Szavazzuk meg, hogy egy pottyantás után mennyi legyen a büntetés.
– Javaslom, kezdő lépésként ötezer forint legyen a tarifa… az annyi, mint napi ezer rajtakapás esetén ötmilla!
– És, ha nem fizetnek, ha inkább bedugják parafa-dugókkal az ebek seggit, és otthon bilire ültetik őket, erre nem gondoltak?

—Uraim, uraim! Várjuk ki a végét! Már megint ez a magyaros pesszimizmus! – intette a vehemens képviselőket rendre a polgármester. – Inkább szavazzuk meg a javaslatot.
– A javaslat tizenkilenc igennel és öt nemmel megszavazva – jelentette be a jegyző.
– Ez még édes kevés uraim, találjanak ki még valamit.
– Mit, hát van már kommunális, kutyaszaradó, mi lehetne még?
– Vezessük be a kémény-adót! Meg a kapuadót – hallatszott innen is onnan is, amikor kinyílt a bejárati ajtó és belovagolt fekete paripáján Attila 12 kísérőjével a közgyűlési terembe. A képviselőkbe megállt az ütő. Még felocsúdni sem volt idő, amikor megjelent Maci, egy ívet tartva kezei között.
– Na, uraim! Most mindenki, aki úgy érzi, hogy hozzájárulnivalója van a költségvetéshez, fáradjon ide és szépen írja alá a nevét a számára kirótt összeg mellé…
– Ez zsarolás, tiltakozom! – kiáltotta a város egyik potentátja, a dúsgazdag olajszőkítő képviselő. De alighogy végigmondta averzióját, máris a nyaka köré tekeredett az egyik hun vitéz bikacsöke, és nyakánál fogva vonszolta a pulpitusra.
– Itt írd alá barom! – mennydörögte és belenyomta az orrát a papírba.
Attila vészjóslóan nézett körül és megszólalt.
– Rablók gyülekezete, síboló bitangok! Eltapsoltátok az Eliziumért kapott hatmilliárdot, most majd kamatostól visszavesszük tőletek. És, ha van olyan, akinek ez nem tetszik, az álljon ki velem egy birokra! – mennydörögte, és felgyűrte hatalmas karizmain a bőring ujját…

Senki nem mert vele kiállni, inkább aláírták az önkéntes adományról szóló okiratot. Maci szépen aktatáskájába tette az iratot és átballagott vele a bankba. Kisvártatva két bőrönd pénzzel tért vissza. A bőröndöket az asztalra helyezte.
– Itt van uraim a múltkor önöknek átadott hatmilliárd a kamataival együtt. Köszönjük Önöknek a nép nevében ezt a bőkezű adományt. Holnap bértollnokokkal megjelentetjük a Helyi Mocsárban, had örvendjen a nép, hogy milyen bőkezű vezetői vannak. Így aztán zokszó nélkül lenyelik a békát kutyaszar ügyben… Így kerek a világ uraim. – mondta Maci és egy csettintésére eltűntek a szellemlovasok, csak a bálványként bámuló, szoborrá merevedett, savanyú pofát vágó képviselők és a tőlük visszavett pénz maradt a tanácsteremben. A jegyző bekönyvelte az adománypénzt, és berekesztette a közgyűlést.

6.

Az Egyujjasban a megszokott módon zajlik az élet. Az ivócimborák behúzódtak a februári zimankó elől a dohányfüstös, borgőzös intézménybe. A négyes asztalnál Csócsa, Maci, Kottafejű, Lófej kanalazza a babgulyást. Lófej már a tányér kenyérbéllel való kitörlésével is végzett. Tekintetét felemelve Irmát kereste. Mikor megtalálta az ivó bülbülvirágát, hatalmas mancsát felemelve négy lófingatót és négy korsó sört rendelt a maga és cimborái számára. Míg az italra várnak, imígyen szól.
– Hallottátok, mit beszélnek a városban?
– Mit, he: mondjad mán, hátha okosabbak leszünk ebben a nagy konspirációs világban. Mert mindenki sumákol! – bíztatták szólásra Lófejet, miközben a rendelés is megérkezett. Felhörpölték a gyorsítót és minden tekintet Lófejre szegeződött. Az meg rákezdett.
– Azt beszélik, feltámadt Rúzsa Sándor… éjjelente előjön a sírjából azt betyárjaival, rója a város utcáit. Igazságot tesz. Bünteti a renitenskedőket, a rongálókat és állítólag sarcolja a gazdagokat…

— Eh, buta beszéd – intette le Kottafejű. – Nem támadt itt fel senki. Valakik csúfot űznek belőlünk. A minap is mi történt a közgyűlésen. Valami maskarába öltözöttek lóháton belovagoltak, és mintha a ködből léptek volna elő, megsarcoltak bennünket. Hatmilliárd forintot szedtek el a módosabb képviselőktől… utána, mint akik jól végezték dolgukat odébb álltak.
– Ne igyál többet Jenő! – veregette meg a vállát Lófej és elitta előle maradék sörét.
– Nem mondod komolyan, hogy a közgyűlésen?
– De bizony, innen ne keljek fel: igaz-e Lajos? – szólt át a heteshez az ellenzék vezérének, a szintén közgyűlési tag Szűcs Lajosnak. Lajos Bólogatott, hiszen ők is a legújabb eseményeket taglalták.
– Azt is hírlik, hogy Attila támad fel és tesz igazságot! – vetette közbe Csócsa, nagy szemeket meresztve üres poharára. Maci vette a lapot, és hüvelyk ujját magasra tartva egy újabb kört rendelt Irmától.
Most már a Tanár úr is úgy érezte, hogy be kell kapcsolódni a vitába, és a hármas asztalnál ülve átszólt a négyeshez.
– Gyerekek, ne tévesszétek össze Mátyás királlyal Attilát…
– Mér, meghalt Mátyás király, oda az igazság! Nem igaz cimborák – rikkantotta a szoci asztaltól Répa Mari.

— De, ha nem Mátyás, ha nem Attila, se nem Rúzsa Sándor, akkor ki a ménkű garázdálkodik a városban? – tették fel a kérdést innen is, onnan is.
– Hát nem mindegy az! Valakik – intette le őket Lófej, és lila ajkaihoz emelte a teli korsó habos sört.
– Na, fordítsuk komolyra a szót cimborák – tolta össze a hármas asztalt a négyessel a Tanár úr.
– Legyetek eszeteknél, mert mit gondolnak a gazdagok, akiket ezek a szellemek megsarcoltak a múltkor a bálon, most meg a közgyűlésen? Azt gondolják, „he megdöglött az én tehenem, akkor dögöljön meg a szomszédé is!”, nem igaz cimborák?
– Mit akar ezzel mondani Tanár úr? – meredt rá bánatos, köcsög szemeivel Maci.

— Hát, gyerekek nem gondoltam, hogy elment a józan felfogásotok. Gondolkozzatok már! Ha elfogynak a gazdagok, akkor ránk, a középrétegre, a bérrabszolga kispolgárokra kerül a sor… minket fognak sarcolni.
– Igaz, hogy erre nem gondoltunk! – lépett az asztalhoz Répa Mari és Sipi, alias Sipos Jenő szoci képviselő, koccintásra emelve poharukat.
– Béküljünk! – mondták, és odahúzták a hetes asztalt, hogy ne kelljen átkiabálniuk a tömeg feje felett.
– Emberek, eddig csak a város gazdagjai sarcoltak bennünket kommunális adóval, kutyaszar-adóval és egyebekkel. Most, mire már megszedték magukat, már alábbhagytak volna a sarcolással, erre ezek a szellemalakok kifosztják őket. Mi lesz ebből: újabb sarcok, hogy azok ott fönn újra megtömhessék a zsebeiket! – szónokoltak a szocik. Lófej felemelte hatalmas ökleit és az asztallapra sújtva tömören ennyi mondott:
– Munkásököl, vasököl. Odasújt ahova köll!
– Igaza van, ne hagyjuk, hogy a fejünkre szarjanak, van nekünk szánk is! – tódította Csócsa.

A helyzet már-már felborulni látszott, így hát Maci próbálta az egyensúlyt helyre billenteni.
– Gyerekek, azt nem mondhatjátok, hogy az Elizium Alapítvánnyal nem értünk el eredményeket. Hatezer embert, a söpredéket, hajléktalan kukabúvárokat, rabló, fosztogatókat kivontunk a városból. Ragyog a város a tisztaságtól.
– És, egész házsorok néptelenedtek el te bibas, mert a nép átesett a ló másik oldalára. Senki sem akar közművet fizetni, mindenki Eliziumba akar kerülni, ahol úgy élnek, mint Marci a hevesen… mi meg ebben a kísértetvárosban tengődünk… – vetették ellen innen is, onnan is. Maci így replikázott.
– Emberek, Elizium megtelt. Ki van téve a megtelt tábla a bekötőútra. Mégis naponta kuncsorognak be egész családok befogadást kérni. Nem győzzük már a karitatív tevékenységet. Bővülnünk kellene. Ehhez meg újabb állami segítség.
– Majd segítenek a kísérteteitek. Küldjétek őket rá a milliárdosokra! Onnan vegyetek, ahol van!
– De emberek, nem lehet a kommunizmus csapdájába esni! – intette le őket a Tanár úr. – Mi is történt negyvenöt után? A komenisták elvették a gazdagok vagyonát, kiirtották az értelmiséget, államosították a gyárakat, aztán mi lett a dolog vége? Szétrabolták az országot, a népet meg leszegényítették. Megszűnt a bővített újratermelés.
– Igaza van, nem vezet semmire, ez csak ideig-óráig való megoldás – tódította Pemete a félszemű suszter.
– Én jobbat javaslok – szólalt meg Ficere Jenő építési vállalkozó

– Kezdjük el lebontani az üresen álló panelházakat. Egyrészt munkát adunk egy csomó embernek, másrészt útalapnak eladjuk az új sztrádaépítéshez a panelokat.
– Nem is olyan rossz! És mi lesz a panelházak helyén – kérdezték innen is, onnan is.
– Mi lenne, bevetjük a helyit fűvel, azt, bukfencet vetünk belé… he, he, he…
– Ne komolytalankodjunk emberek! – intette őket le a Tanár úr. – Lassan eljön, vagyis már el is jött az ideje annak, hogy lebontsuk a szocialista struktúrát. Ebbe beletarozik a falanszterek, a panelszörnyek visszabontása is. A panelszörnyekben összezsúfolt panelpatkányok között kitör a kannibalizmus, és akkor kő kövön nem marad. Elébe kell menni a dolgoknak uraim!
– Igaza van, erre igyunk! – emelték poharaikat a Tanár úrra a cimborák.
– És, mi lesz, ha elfogy az üresen álló házak tömege?
– Mire végzünk az elpanírozással, addigra újabbak ürülnek ki, efelől biztosak lehetünk. – vélekedett Ficzere.
– És mi lesz a panelpatkányokkal, hova tűnnek?
– A panelpatkányok, mármint te, én, mi valamennyien vidékre költözünk, aggok házában vagy Eliziumban kötünk ki…

— Zseniális, ha lebontjuk az egész várost, akkor nem kell városháza, képviselőtestület, és végülis megoldódik az állam gondja. Lekerül a válláról a teher. Ez az igazi önszerveződés elvtársak! Ezt komálom, amikor a népfenség saját kezébe veszi sorsának irányítását! Éljen a forradalom, le a tőkével! – ordította kivörösödve Lófej és újabb kört rendelt Irmától.
– Irmuskám, drágám, bülbülmadaram, most már hozhatod a csigert! Igen elszabadultak az indulatok, meg kell zaboláznunk magunkat! – mondta és ököllel az asztalra csapott… – Munkásököl, vasököl…A cimborák összenéztek, majd vad nótázásba kezdtek. Kezdték a Bunkócskával, hogy valami nemzetközit is keverjenek a dologba, aztán folytatták a Vörös Csepellel, és már s guggolóst járták összekapaszkodva, nagy vehemenciával, amikor elsötétült a bejárati ajtó, és két szekrény nagyságú kormányőr jelent meg. Odalépett a vadul szórakozó, összegabalyodott tömeghez, és biztos kézzel emelték ki Macit. Már vitték is, mint pelyhet, bedobták a nagy fekete autóba, és meg sem álltak vele Pestig.

7.

A kabinet gyászos hangulatban ülésezett. Az asztalfőn, a nem is oly rég még magabiztos, hetyke miniszterelnök úgy gubbasztott, mint egy beteg, öreg madár. Már megint a költségvetés összeomlása volt terítéken. Nem tudták megcsinálni a következő évi költségvetést, mert egyszerűen nem volt miből. Innen jött az ötlet, hogy azonnal elő kell keríteni Csiger urat, hátha ő ki tudja őket húzni a csávából, mert nyakig ültek a szarban, az, biztos.
Hirtelen kivágódott a tanácsterem nehéz tölgyfaajtaja és két kormányőr a terem közepére cipelve Macit, talpra állította és diszkréten elvonultak. A miniszterelnök hirtelen megelevenedett, felugrott és Macihoz rohanva ölelte, csókolta, ahol érte, majd letérdelve előtte annak lábait átkarolva, így könyörgött neki.

— O, drága időmágus, holdfénykapitány, megmentőnk…
– Mi a baj? – állította le a miniszterelnök szóáradatát Maci.
– Nagy a baj drága megmentőnk, keresztes-lovagunk, időmágusunk!
– Már megint vissza kell forgatnom az idő kerekét, vagyis kiürült a kassza uraim? – kérdezte Maci gyanakodva.
– Eltalálta nagy jó urunk! – kiáltották innen is, onnan is köré állva, kezeibe, lábaiba kapaszkodva. Úgy tépték szájukat, mint valamikor Bül Bül basa Szondi György előtt térdepelve, hogy adná fel már neki Kőszeg várát, mert útban van számára a selyemzsinór.
Itt is olyan volt a helyzet, mint anno ötszáz évvel ezelőtt. Csakhogy most nem bajlódott a nép selyemzsinór kötözgetésével, hanem azonnali lincseléssel fenyegette a jelképesen Szűcsukat és köntösüket tépő honatyákat.
– Hogyan gazdálkodtatok azzal a töménytelen kinccsel, amit az aranyvonat, a ruszki hadizsákmány visszaszerzésével szereztem a népnek. Csak nem azt akarjátok mondani, hogy kiürítették a Nemzeti bank kincstárát?
– De bizony uram, a kincstár üres, még egy döglött egeret sem találni benne… – jajongtak.
– És hová lett a sok valuta, amit szereztem az országnak?

— Hát hová lett, hova lett? Tényleg, hova lett uraim? – tekintgetett széjjel a miniszterelnök. A miniszterek egymásra mutogatva hárították el maguktól a gyanú árnyékát is…
– Hááát az úgy volt, hogy igyekeztünk betömködni a büdzsén támadt lyukakat. Aztán, amire befódtuk volna az egyiket, helyette három újabb keletkezett. Uram, elszámítottuk magunkat ezzel a csatlakozással. Fejőstehénnek gondoltuk az Uniót, így hát gyorsan elosztogattuk magunk között a javakat, hogy ha tiszta lappal indulunk, majd akkor ők feltőtenek’ bennünket. Hát, ez lett belőle: se pénz, se posztó.
– Na, idefigyeljetek cimborák! – fejtette le a belé kapaszkodó kezeket Maci, és elfoglalta helyét az asztalfőn. – Én tudom a megoldást. Újvárosban ez nálunk bevált. Onnan veszünk, ahol van…
– De hát, ugyanmár – tekintgettek sunyin egymásra – csak nem azt gondolja drága jótevőnk, hogy vegyük vissza a dotációkat… nem, ez lehetetlen. Ha a seggnyalóinktól visszavesszük a júdáspénzeiket, akkor azok lincselnek meg bennünket: secko jedno…
– Na, ne keseredjenek el, mással végeztetjük el a piszkos munkát. De annyit kikötök, nincs apelláta: aki beleesik a kvótába, az tejel. Így visszatőtjük a kincstárba, ami onnan elfolyt.
– Mi a teendő drága jótevőnk? – kérdezte a miniszterelnök megszeppenve.
– A stratégia a következő. Az ülést berekesztjük, ti visszamentek a parlamentbe, és a miniszterelnök bejelenti, hogy a kincstárnokot és a pénzügyminisztert meneszti. Addigra én prezentálom az új kincstárnokot és az új pénzügyminisztert. A ti dolgotok a kétharmados többségű szavazatokat megszerezni – szólott Maci és bevonult a vendégszobába, ahol nekiállt a számára előkészített terülj-terülj asztalkám vallatásának. Miután éhét és szomját jól elverte, elővette az ingáját és lábai közt meglóbálva kapcsolatba lépett az Úrral.

– Te vagy az Mennyei Atyám?
– Igen én vagyok, mi a kérés?
– Ki kellene húzni a minisztereket és az ország szekerét a szarból.
– Csak ennyi?
– Nem elég ez uram?
– Figyelj rám Macikám, kedvenc időmágusom! A stratégia a következő: odaküldöm neked Attilát, mellé adom Jan Zsizskát a felvidéki huszita martalóc vezért, Drakulát a véreskezű Jan Drakula grófot. A tizenkét lovas-testőrt három részre osztjuk. Ezenkívül mindegyik megkapja a legújabb bestsellert: a 100 leggazdagabb magyar milliárdos című könyvet. Ők pedig szépen végigjárják őket és begyűjtik tőlük a harácsot…
– Mit, Mennyei Atyám?
– A harácsot, fiam. A harács, azaz összeharácsolt javak lefölözése.
– És, ha egymás után többször is megjelennek egynél? Nem lehetne három részre osztani, hogy ne legyen belőle bonyodalom?

— Hová gondolsz, éppen ez benne a poén, fiam. Egymástól függetlenül sorra veszik őket a behajtók, akár háromszor is egymásután. Addig kínozzák, vallatják őket, míg az utolsó gatyájukat is le nem húzzák róluk. Ne félj, ezek a haramia vezérek értik a módját. A te dolgod, mint kincstárnoknak, hét lakattal lezárni a kincstárat. Így cselekedjél! – szólt az Úr, és megszakadt az összeköttetés.
Alighogy befejezte Maci az étkezést, előtte termett Attila oldalán az isten kardjával, kezében isten ostorával, Drakula véres bajszát törölgetve, Zsizska pedig buzogányával cséphadaróként hadonászva. Maci úgy meglepődött a hirtelen elétoppanó alakok láttán, hogy cigányútra szaladt gigájában a csiger.
Miután kiköhögte magát, maga elé bámult, és szemei az asztallapra helyezett három darab 100 leggazdagabb magyar névsorát és pontos elérhetőségét, vagyontárgyait, ingatlanjait, trezorjainak a kódszámait tartalmazó listára tekintettek. Fülében megszólalt az Úr hangja.
– Fiam, igazítsd el az embereidet! Add át nekik a címlistákat. Jelenjetek meg az ülésteremben. Mutasd be a stábot, a miniszterelnök megszavaztatja a kinevezéseteket és máris munkához láthattok.

Úgy is lett, ahogy mondta. Kinyílt a szoba ajtaja és mély hajlongások közepette a kancellária vezetője felkérte az urakat, hogy fáradjanak a pulpitusra Minden szem a pulpitusra szegeződött, amikor Maci az aranygyapjas renddel a nyakában, fején rizsporos parókával, kezében marsallbottal, belépett, és mint hajdan Kiss Pipin, a híres Majordomus, hármat koppantott. Még nagyobb szemet meresztettek a honatyák, amikor belovagolt hatalmas fekete paripáján maga Attila fejedelem, az időközben az előtérben lévő vitrinből kivett koronával a fején. Felhördült a parlament ekkora szentségtöréstől, de mukkanni sem mertek, mert Attila nyomában belépett a vérszomjas Drakula gróf, láncos buzogányát feje fölött megpörgetve, majd Zsizska fején ökörszarvas ezüst páncélsisakkal, talpig vértben…

Miniszterelnök tért először magához.
– Tisztelt képviselő uraim! Először az itt megjelent a frissen kinevezett Kincstárfeltöltési Bizottságot kérem, névszerinti szavazással, megerősíteni őket tisztségükben.
Miután egyöntetű többséggel megszavazták őket, akkor Maci felmutatta a címlistát, és most ő kérte a lista, mint költségevetési és kincstári tervezet megszavazását. A reményvesztett képviselők látatlanban megszavazták ezt is, nem volt mit veszteni, mert kinn a több ezres tömeg már égette a máglyákat és a fejüket követelve lincseléshez, készülődtek. A szavazással megerősítést nyert a tervezet és terembe berontott a tizenkét testőr. Zsizska elővette a listát, és az első nevet kisilabizálva nyakánál fogva felemelte a miniszterelnököt, és a nyeregkápához kötve, már vitte is magával. Ugyanígy tettek a többiek is, és honatyák nagy részét rabláncra fűzve vonszolták maguk után a vérszomjas, csápoló tömeg elé. Karok ezrei nyúltak a címeres rablók felé, hogy végrehajtsák a nép ítéletét, amikor Attila a parlament előtti tér közepére lovagolt, fején a szent koronával, és így mennydörgött megsuhogtatva kezében ostorát.

— Ácsi! Elment az eszetek emberek! Mit értek vele, ha leölitek az aranytojást tojó tyúkot, kakasokat! Először elkobozzuk, azaz visszavesszük tőlük a néptől fondorlatos módon elorzott javakat.
– Éljen, éljen! Igaza van! – ordította a tömeg. – Államosítsuk őket, aztán lincselhetünk! – szónokolt egy hordóra felállva az ellenzéki vezér, de nem tudta befejezni a beszédét, mert a lista alapján megragadták, és máris a ló farkához kötve vitték is a martalócok. A tömegnek habzott a szája a gyönyörtől. Sokan maszturbálni kezdtek és kilövellő magjukat undorral, szórták széjjel a szélben. Míg a tömeg önmaga kielégítésével volt elfoglalva, Attila és emberei elvonulva, foglyaikkal a helyszínre poroszkálva, megkezdték az elorzott javak rekvirálását.
Az országban futótűzként terjedt a hír: martalócok járják a vidéket és viszik a gazdagokat kincseikkel együtt… Beszéltek egy hosszú több száz marhavagonból álló szerelvényről, ami járja az országot. Egy fura kis figura vezeti a mozdonyt és éjjel megérkezve egy-egy helységbe a martalócok által begyűjtött kincseket embereikkel együtt a vagonokba pakolva elszállítják valahová…

Három nap múlva megérkezett a szerelvény a Nemzeti Bank elé. Betolatott a kincstárba és telitöltötték az üresen ásítozó páncéltermeket. Miután megtelt a kincstár, a begyűjtött embereket a parlamentbe vezeték és beültették őket az ülésterembe.Az újonnan alakuló nemzetgyűlésben a levezető elnöki tisztséget a régi, új miniszterelnök vállalta, és így szónokolt.
– Uraim, egyformán részesedtünk olykor a javakból, most egyformán vesszük ki részünket az ország gazdasági életének megújításából. Mivel a rablóból lesz a legjobb pandúr, lássátok Zsizska és Drakula urakat, ezen az elven ránk bízta a Mennyei Atya az ország gatyába rázását. Nekünk kell új alapokra helyezni erkölcsileg és gazdaságilag Magyarországot. Javaslom, hogy a szent koronát adjuk vissza jogos tulajdonosának, Attilának, hiszen eddig csak megőrzésre volt nálunk.
A képviselők helyükről felugrálva: Vivát! Vivát! Kiáltozásokkal erősítették meg a felajánlást. Ekkor azonban váratlan jelenet következett. Attila levette a fejéről koronáját, és a pulpitusra helyezte.
– Uraim, köszönöm a gesztust, de nem fogadhatom el. A korona a Szűzanyának lett felajánlva István király által. Tartsuk tiszteletben a felajánlást. A Mennyei Atya is egyetért ezzel. A korona kerüljön vissza a helyére, hirdetve, hogy bár meghalt Mátyás király, de él még az igazság! – szólott és kíséretével visszalovagolt a múltba.

Macinak megköszönték szolgálatait és a gyémántokkal ékesített köztársasági Nagykereszttel, tüntették ki. Ő pedig a markában szorongatott gyűrött vasutas sapkáját a fejére tette, szalutált, majd sarkon fordulva beült a mozdonyfülkébe, és meg sem állt a Mucsi tanyáig. Attilát, vitézeit és a két martalócvezért a tyúkólon keresztül levitte az aranyterembe és átadta őket az Úrnak.
Ő pedig munkáját jól végezve, küldetését befejezve, a Pincesoron hazaballagott asszonykájához, aki forró bablevessel várta. Miután jól bevacsorázott, nekiállt megekecselni az asszonyt, majd lefordulva róla vad horkolásba kezdett. Álmában 424-es gőzmozdonynak képzelte magát és sípolt egy kicsit.

_______________________
Erotikus történetek


Ingyenes Szexoldalak


Reklám


Szex történetek felnőtteknek!

Az odalon szereplõ szextörténetek részben kitalációk, de van köztük sok megtörtént eset is! Ezek a szex sztorik csak és kizárólag felnõtteknek szólnak!

MILF 40+ | Pornómesék